Evezzünk most egy kicsit a fizika matematikai oldalára, és fejtsünk meg egy sokak számára megoldhatatlan rejtélyt, a végtelen értékek eltűntetésének lehetőségét. A számítások során fellépő végtelen mennyiségek már régóta bosszantják a fizikusokat. E végtelen mennyiségek általában abból származnak, hogy a régi elméletek pontszerű objektumokként képzelik el a részecskéket. Ha a észecskéknek valóban nulla térfogata van, akkor elkerülhetetlenül nullával kell osztani a különböző számítások során. Például az elektromos erő a távolság négyzetével fordítottan arányos. A forrástól mért távolságban az erő nagysága a távolság négyzetével fordított arányba áll. Ha közeledünk az elektromos mező forrásához, a távolság csökken, a térerősség növekszik. Ha a forrásnak nulla a kiterjedése, a távolág akár nullára is lecsökkenhet. Egy pontszerű elektron így végtelen nagyságú erőhatást érez, mert az erő képletében nullával (nulla négyzetével) kell osztani.
Ezt a problémát elkerülhetjük, ha a renormálás matematikai trükkjét alkalmazzuk. Amennyiben egy végtelenül nagy számot elosztunk egy másik végtelen nagy számmal, véges számot kapuk. Elsőre azt gondolhatjuk, hogy végtelen osztva végtelennel eredményként mindig 1-et ad, ahogy például a 2/2 vagy az 51234/51234 tört értéke is 1. Valójában azonban a végtelen nagyon furcsán viselkedik: ha egy végtelen számot elosztunk egy másik végtelennel, a végeredmény bármilyen szám lehet. Képzeljük el például azt a számot, amely az összes pozitív egész szám összege (1+2+3+…). Ez természetesen végtelen. Most duplázzuk meg az összeg minden tagját, és adjuk újra össze. Nyilvánvaló, hogy eredményként így is végtelent kapunk. De hogyan aránylik ez az érték az előző végtelenhez? Azt gondolhatjuk, hogy mivel az összegben minden tagot megszoroztunk kettővel, az eredmény is kétszer akkora lesz, mint az előző sorozat összege. Ám gondolkozzunk tovább! A második sorozatban csupán páros számok szerepelnek (2+4+6+…). Ez az összeg nem tartalmazza a páratlan számokat, vagyis éppen fele az előző sorozat összegének, amely minden egész számot, párost és páratlant is egyaránt tartalmaz. Ha tehát elosztjuk a második végtelent az első végtelennel, az eredmény 0,5 lesz, nem pedig 2 (és biztosan nem 1). A klasszikus térelméletben ezt a matematikai trükköt alkalmazva végtelen értékekből olyan véges értékeket lehet létrehozni, amelyek kísérleti módszerekkel már ellenőrizhetők. Ezt az eljárást azonban sok fizikus nem használja, mert jelentősen megnehezíti az egyébként sem egyszerű számítások elvégzését.
