Mivel jutott egy kis szabadidőm, gondoltam ismét belemélyedek kedvenc középiskolai tantárgyamba, a fizikába, és leírom ide vágó gondolataimat, amelyeket utoljára már vagy 8 éve műveltem rendszeresen. Persze azóta átfutottam néhány könyvet, és ezekből többnyire jegyzetet is készítettem, ám most inkább egy közvetlenebb, könnyedebb stílust próbálok majd követni, hogy a naplóm azok számára is érthető legyen, akinek az órája nem Planck-hosszokat mér másodpercek helyett. Itt emlékeznék meg John Gribbin, Stephen Hawking, Richard Feynmann, Michio Kaku, Brian Greene és Robert Penrose könyveiről, amelyek nagyban hozzájárultak jelenlegi világnézetem kialakításában, és megkerülhetetlen alapvetéseket jelentenek minden fizika iránt érdeklődő ember könytárában. Nem fogok semmilyen tematkát sem követni, egyszerűen a jegyzeteimre hagyatkozva leírom, ami éppen az eszembe jut, plusz ezeket kiegészítem olyan dolgokkal, amelyek a könyvek olvasása óta változtak, vagy amikbe belebotlottam különböző folyóiratokban (IPM, National Geographic, Nature online kiadása).
Az első dolog, ami a fizika vonatkozásában rögtön az eszembe jut, az a gravitáció. Mértékegysége a Newton, és egy N gravitációs erő hat kb egy átlagos mérető almára (és nem összekeverendő azzal az elméletel, mely szerint Newton az elméletét egy fejére hulló alma hatására dolgozta ki, bár így talán könnyebb megjegyezni).
Galilei bizonyította be, hogy különböző súlyú golyók ugyanolyan sebességgel zuhannak tömegüktől függetlenül.
Ezt továbbfejlesztve Newton arra jutott, hogy az erő igazi hatása a test sebességének megváltoztatásában, és nem csupán a test megmozdításában nyilvánul meg. Így tehát egyértelmű, hogy az a test, amelyre nem hat semmiféle erő, egyenes vonalú, egyenletes sebességű mozgást végez (ezt hívják N első törvényének). A második törvény kimondja, hogy ha egy testre erő hat, akkor gyorsulás (sebességváltozás) lép fel, melynek mértéke arányos az erővel.
A gravitációs erőt leíró törvény szerint minden test vonz minden testet, és a vonzóerő arányos a testek tömegével. Ha A test tömegét megkétszerezzük, akkor az A-B között fellépő gravitációs erő is megkétszereződik. Ha az egyikét 2-szeresére, a másikét 3-szorosára növeljük, akkor a közöttük ható gravitációs erő az eredeti értékének hatszorosa lesz.
Így már érthető, miért esnek azonos sebességgel a torony tetejéről elengedett golyók. A kétszer nehezebb testre ugyan kétszeres gravitáció hat, de a tömege is kétszeres lesz (ergo kétszer annyi erő kell a gyorsításához). Newton második törvényének értelmében a két erő kioltja egymást, ezért a gyorsulás mindkét esetben azonos marad (ez persze csak akkor igaz, ha elvonatkoztatunk minden egyéb, járulékos erőhatástól, mint amilyen pl a légellenállás vagy a súrlódás).
Minél távolabb vannak egymástól a testek, annál kisebb a közöttük ható vonzóerő. Newton szerint valamely csillag gravitációs ereje pontosan negyede egy feleakkora távolságra lévő hasonló csillagénak. Ha a csillagok vonzóereje gyorsabban csökkenne a távolsággal, akkor a bolygók pályái nem elliptikusak volnának, hanem spirálisan haladnának a nap felé. Ha ez a vonzóerő lassabban csökkenne, akkor a távoli csillagok vonzóereje felülmúlná a Földét.
Mostanra ennyit, de amint időm engedi, folytatni fogom a fizikával kapcsolatos blogbejegyzések gépelgetését.
Az első dolog, ami a fizika vonatkozásában rögtön az eszembe jut, az a gravitáció. Mértékegysége a Newton, és egy N gravitációs erő hat kb egy átlagos mérető almára (és nem összekeverendő azzal az elméletel, mely szerint Newton az elméletét egy fejére hulló alma hatására dolgozta ki, bár így talán könnyebb megjegyezni).
Galilei bizonyította be, hogy különböző súlyú golyók ugyanolyan sebességgel zuhannak tömegüktől függetlenül.
Ezt továbbfejlesztve Newton arra jutott, hogy az erő igazi hatása a test sebességének megváltoztatásában, és nem csupán a test megmozdításában nyilvánul meg. Így tehát egyértelmű, hogy az a test, amelyre nem hat semmiféle erő, egyenes vonalú, egyenletes sebességű mozgást végez (ezt hívják N első törvényének). A második törvény kimondja, hogy ha egy testre erő hat, akkor gyorsulás (sebességváltozás) lép fel, melynek mértéke arányos az erővel.
A gravitációs erőt leíró törvény szerint minden test vonz minden testet, és a vonzóerő arányos a testek tömegével. Ha A test tömegét megkétszerezzük, akkor az A-B között fellépő gravitációs erő is megkétszereződik. Ha az egyikét 2-szeresére, a másikét 3-szorosára növeljük, akkor a közöttük ható gravitációs erő az eredeti értékének hatszorosa lesz.
Így már érthető, miért esnek azonos sebességgel a torony tetejéről elengedett golyók. A kétszer nehezebb testre ugyan kétszeres gravitáció hat, de a tömege is kétszeres lesz (ergo kétszer annyi erő kell a gyorsításához). Newton második törvényének értelmében a két erő kioltja egymást, ezért a gyorsulás mindkét esetben azonos marad (ez persze csak akkor igaz, ha elvonatkoztatunk minden egyéb, járulékos erőhatástól, mint amilyen pl a légellenállás vagy a súrlódás).
Minél távolabb vannak egymástól a testek, annál kisebb a közöttük ható vonzóerő. Newton szerint valamely csillag gravitációs ereje pontosan negyede egy feleakkora távolságra lévő hasonló csillagénak. Ha a csillagok vonzóereje gyorsabban csökkenne a távolsággal, akkor a bolygók pályái nem elliptikusak volnának, hanem spirálisan haladnának a nap felé. Ha ez a vonzóerő lassabban csökkenne, akkor a távoli csillagok vonzóereje felülmúlná a Földét.
Mostanra ennyit, de amint időm engedi, folytatni fogom a fizikával kapcsolatos blogbejegyzések gépelgetését.